A mandala ősi szanszkrit szó, melynek jelentése: kör, körszelet vagy korong. A Távol-Keleten elsősorban Tibetben és Indiában használják – a hinduizmus és a buddhizmus követői–, de az amerikai kontinens számos indián kultúrájában megtaláljuk a mandalakészítés művészetét. Lényege abban áll, hogy egy kör vagy egy négyzet alakú mandalát készítenek, amelyben a középpontból indulnak ki és számos, igen változatos geometriai formát szőnek bele. A mandalák pompázatosan színesek és csodálatos, olykor magas művészi tehetségről adnak tanúbizonyságot. Olyan is előfordul, hogy festményekkel veszik körbe azokat vagy már elve beleépítik azokat a mandalába.

A mandalakészítés egy meditatív szertartás, olyan, mint egy elmélyülő gyakorlatsor. Ne felejtsük el, hogy egyes mandalák elkészítése akár több hónapot is igénybe vehet. Általában a nagyobb vallási ünnepekre több méter átmérőjű mandalákat is készítenek, amit aztán az ünnepséget követően nemes egyszerűséggel összesöpörnek, tehát megsemmisítenek. Ennek hátterében mély metafizikai és vallási meggondolások állnak.

A mandala egy vizualizációs segédeszköz is lehet, amelyet nézve szinte kikapcsolható az elme. Meditációk és vallási ceremóniák alkalmával az elrévedésre, a módosult tudatállapotok kiváltására kitűnően alkalmas eszköz. Ha valaki kényelmesen leül, elhelyezkedik és semmi mással nem foglalkozik, csakis a mandalára vagy annak középpontjára szegezi a tekintetét, akkor érdekes változások indulhatnak el az elméjében. A mandala felerősít, illetve katalizál az emberben bizonyos belső energiaáramlásokat és egy emelkedettebb tudatállapot eléréséhez segíti hozzá a szemlélőt.

A mandala szimbolizálja a Teremtőt, mint középpontot, mint minden Alfáját és Omegáját, amint koncentrikusan kibomlik belőle minden létező, létesülés, világ és teremtmény. A mandala megmutatja, hogy az univerzum miként jön létre, hogyan alakul át, változik, s mindeközben hogyan marad minden egységben önmagával és a nagy egésszel. A mandala a rend, a harmónia, az arányosság, az átláthatóság, az egység, a szimmetria és a szakrális geometria megtestesülése.

Persze minden mandala más és más. Ez függ a kultúrától, az ünneptől, amire készítik, s maguktól a készítőktől is. Természetesen mindenki készíthet saját kezűleg is mandalát otthona díszítésére és felenergetizálására. Nem Jung volt az első pszichológus, akinek spontán módon jelent meg mandala. Vagyis a térben egyszer csak kirajzolódott előtte egy mandala. Ő azt a gyógyulás és az átalakulás szimbólumaként interpretálta (értelmezte). De aki ráhangolódik a személyes mandalájára, az tudhatja, hogy a mandala a teljes ént megmutathatja, annak tudattalan és tudatos tartalmait egyaránt. Ezért nem akármilyen elfoglaltság vagy esetenként terápia a mandalakészítés. Ezáltal beleláthatunk önmagunkba, egy kicsit jobban megismerhetjük a bennünk megannyi szinten zajló folyamatokat. Közben nagyszerűen átalakulhatunk és felfrissülhetünk. Egy igazi belső utazás a mandalakészítés.

A mandalák, mint formák, erőket és energiákat csatolhatnak ki az univerzumból. Feltölthetik a közelükben tartózkodókat, s azt a helyet, ahová éppen lerakták őket. Hogyan? Nos, mandalák az anyagi és a szellemi világok közötti ösvényt jelenítik meg. Többnyire négy úgynevezett kapuja van egy mandalának, amely a négyességet reprezentálja úgy, hogy mindegyik a középpont felé vezet. A középpont felé, amely maga a „végtelen űr”, a Teremtő. Ugyanakkor ne tévesszük szem elől, hogy a mandala egy labirintushoz hasonló képződmény. Nem könnyű rajta kiigazodni, mert amit képvisel és másol – az ember, a természet és Isten – szintén nem egyszerűen érthető meg.

A mandalában, mint körben, benne rejlik a végtelen és a tökéletesség, ugyanakkor a formagazdagság és a változatosság. Ez maga az Élet. A mandala szimmetriája a soha véget nem érő ciklusokat, az élet körforgását, a születést és a halált, a nappalt és az éjszakát, a gyarapodást és a sorvadást is tartalmazza.