GYÉMÁNTVÁGÓ, MAHÁJÁNA SZÚTRA AZ ÖNFELÜLMÚLÓ MEGISMERÉSRŐL

 Hódolat a Magasztosnak, az Önfelülmúló Megismerésnek!

Magam hallottam egy alkalommal. Egyszer a Magasztos éppen Srávasztíban, a Dzséta-ligetben, Anáthapindada parkjában időzött az ezerkétszázötven koldust számláló gyülekezet és rengeteg nagyra hivatott tökélyharcos társaságában. Reggel magára öltötte felsőcsuháját, fogta alamizsnás szilkéjét és bement a városba koldulni. Srávasztíból visszatérve a kapott ételt elfogyasztotta, elrakta szilkéjét, letette felsőcsuháját és lábat mosott. Ezután a számára elrendezett ülőhelyen keresztbetett lábbal letelepedett és testét egyenesen tartva, felidézte éber emlékezetét.

Egy idő múlva a koldusok gyülekezni kezdtek a Magasztos körül. Sorra leborultak előtte, háromszor megkerülték jobb kéz felől, és melléje telepedtek. Történetesen a tiszteletreméltó Szubhúti is helyet foglalt a társaságban. Egyszer csak a tiszteletreméltó Szubhúti felállt, s felsőcsuháját vállán átvetve, jobb térdét a földre helyezve, összetett tenyerét a Magasztos felé hajlítva így szólt hozzá:

– Milyen csodálatos, ó Magasztos: A teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágata a lehető legnagyobb

segítséggel segíti a nagyra hivatott tökélyharcosokat, a lehető legnagyobb megbízatással bízza meg a nagyra

hivatott tökélyharcosokat! Milyen csodálatos ez, ó Szugata! Ó Magasztos! Aki a tökélyharcosok kocsijára

felszáll, hogyan állja meg a helyét, hogyan gyakoroljon, hogyan tartsa féken a gondolatait?

 A Magasztos erre így válaszolt:

– Úgy bizony, Szubhúti! Úgy van, ahogy mondtad: a Tathágata a lehető legnagyobb segítséggel segíti, és a lehető legnagyobb megbízatással bízza meg a nagyra hivatott tökélyharcosokat. Nyisd ki jól a füled és figyelj rám, Szubhúti! Elmondom neked, hogy aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, hogyan állja meg a helyét, hogyan gyakoroljon, hogyan tartsa féken a gondolatait.

– Úgy lesz, ó Magasztos – ígérte Szubhúti, és a Magasztosra hallgatott.

 1. A tudat felébresztése

– Szubhúti! Aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, a következő gondolatot ébressze fel magában: „Juttassam el a maradéktalan nirvána tartományába az összes élőlényt, ahányan csak a lények tartományaiban a lénység fogalma által felfoghatók, ahányan csak a lénység képzete révén elképzelhetők; szülessenek tojásból, anyaméhből, meleg nedvességből, vagy akár természetfeletti módon; legyenek formásak vagy formátlanok, eszméletesek, eszméletlenek, vagy sem ezek, sem azok! Miután e felmérhetetlenül sok lényt nirvánába juttattam, egyetlen lény sem lesz, aki nirvánába tért. S hogy miért? Azért, Szubhúti, mert ha a tökélyharcosban felmerül az élőlény képzete, nem érdemli meg a tökélyharcos nevet! S hogy miért nem? Azért, mert nem nevezhető tökélyharcosnak az, akiben önmaga képzete, az élőlény képzete, az élet képzete vagy a személyiség képzete felmerül.

 2. Az önfelülmúlók gyakorlása

– Továbbá, Szubhúti, a tökélyharcos dolgokra nem alapozva adakozzon, semmire sem alapozva adakozzon;

látható formákra nem alapozva adakozzon, hallható vagy szagolható, ízlelhető, tapintható vagy elgondolható

tárgyakra sem alapozva adakozzon! Úgy adakozzon a tökélyharcos, ó Szubhúti, hogy egyetlen elképzelésre se alapozzon! S hogy miért? Azért, mert aki semmire sem alapozva adakozik, annak érdemhalmát nem könnyű felmérni. Mit gondolsz, Szubhúti? Könnyű-e felmérni a teret keleti irányban?

– Nem, Magasztos.

– Könnyű-e felmérni a teret, Szubhúti, déli, nyugati és északi irányban, felfelé, lefelé, a négy köztes irányban, és mind a tíz irányban?

– Nem, ó Magasztos.

– Nos, Szubhúti, ugyanilyen nehéz felmérni ama tökélyharcos érdemhalmát, aki semmire sem alapozva adakozik.

Aki a tökélyharcosok kocsijára felszállt, ezért adakozzon úgy, hogy egyetlen elképzelésre se alapozzon.

3. A Formatest elérésére irányuló szándék

– Mit gondolsz, Szubhúti; tökéletes jellemzőiről fel lehet-e ismerni a Tathágatát?

– Nem, Magasztos; tökéletes jellemzőiről nem lehet felismerni a Tathágatát. S hogy miért nem? Azért, mert a Tathágata által említett tökéletes jellemzők éppen tökéletes nem-jellemzők.

– Amennyiben, Szubhúti, tökéletes jellemzők, annyiban csak ámítások; amennyiben tökéletes nem-jellemzők, annyiban nem ámítások. A Tathágatát inkább arról lehet felismerni, hogy a jellemzői nem jellemzők.

4.1. A kinyilvánított Dharmatest elérésére irányuló szándék

– Magasztos! Lesznek-e a végső időkben, az utolsó ötszáz évben, az igaz Dharma megsemmisülésének idején, olyan lények, akik egy ilyen tanítás hallatán helyes elképzelést alkotnak?

– Ne kérdezd, Szubhúti, hogy lesznek-e a végső időkben, az utolsó ötszáz évben, az igaz Dharma

megsemmisülésének idején olyan lények, akik egy ilyen tanítás hallatán helyes elképzelést alkotnak! Bizony, Szubhúti, a végső időkben, az utolsó ötszáz évben, az igaz Dharma megsemmisülésének idején is jönnek majd olyan fegyelmezett, erényes és tisztánlátó tökélyharcosok, akik egy ilyen tanítás hallatán helyes elképzelést alkotnak. Nem olyanok lesznek e majdani tökélyharcosok, Szubhúti, akik csak egyetlen buddhát követtek, akiknek erényei csak egyetlen buddhától erednek, hanem olyanok, akik sok százezer buddhát követtek, akiknek erényei sok százezer buddhától erednek. Akik egy ilyesfajta tanítás hallatán egy világos gondolathoz jutnak, Szubhúti, azokról a Tathágata tudomást szerez, azokat a Tathágata meglátja. Mindazon lények, Szubhúti, felmérhetetlen és felbecsülhetetlen érdemhalmot szereznek.

S hogy miért? Azért, Szubhúti, mert azokban a nagyra hivatott tökélyharcosokban önmaguk képzete nem merül fel; sem a lények képzete, sem az élet képzete, sem a személyiség képzete nem merül fel. Azokban a nagyra hivatott tökélyharcosokban, ó Szubhúti, nem merül föl sem valaminek, sem semminek a képzete. Nem merül föl bennünk, ó Szubhúti, sem képzet, sem nem-képzet.

S hogy miért nem? Azért, ó Szubhúti, mert ha azokban a nagyra hivatott tökélyharcosokban akár a valaminek, akár a semminek a képzete merülne fel, azzal egyben önmagukat ragadnák meg; egyéniségüket, életüket, személyiségüket ragadnák meg. S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert a nagyra hivatott tökélyharcos sem a valamit, sem a semmit nem ragadhatja meg. Erre gondolt a Tathágata, amikor azt mondta: „Akik tutajnak fogják fel a tanítást, azoknak még a Dharmát is hátra kell hagyniuk, nemhogy a nem-Dharmát!”

4.2.1. A tudásból fakadó Dharmatest elérésére irányuló szándék

 Ezek után a Magasztos így szólott a tiszteletreméltó Szubhútihoz

– Mit gondolsz, Szubhúti, van-e valami, amire a Tathágata ráébredt a teljes megvilágosodásakor, van-e valami, amit tanított?

– Magasztos! Ha jól értem, amit a Magasztos mondott, nincs semmi, amire a Tathágata ráébredt volna a teljes megvilágosodásakor; nincs semmi, amit a Tathágata tanított. S hogy miért? Mert az a valami, amire a Tathágata ráébredt, és amit tanított, magragadhatatlan és kifejezhetetlen. Nem valami, de nem is semmi. S hogy miért? Mert a feltétlen választja ki a kiváló embereket.

4.2.2. Az érdemböl származó Dharmatest elérésére irányuló szándék

 Ekképp szólott a Magasztos:

– Mit gondolsz, Szubhúti, ha egy nemes ifjú vagy leány ezt az egész milliárdos világrendszert hétféle kinccsel megtöltve a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatáknak odaajándékozná, nagy érdemhalmot szerezne vele?

– Bizony Magasztos, bizony, Szugata, az a nemes ifjú vagy leány azzal hatalmas érdemhalmot szerezne. S hogy miért? Azért, Magasztos, mert amit a Tathágata érdemhalomnak nevezett, nem-halomnak nevezte azt a

Tathágata. Ezért nevezik az érdemhalmot érdemhalomnak.

Erre így szólt a Magasztos:

– Annál a nemes ifjúnál vagy leánynál, aki ezt az egész milliárdos világrendszert hétféle kinccsel megtöltvea

teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatáknak ajándékozná, még hatalmasabb: felmérhetetlenül,

megszámlálhatatlanul nagyobb érdemhalmot szerezne az, aki ennek a tanítóbeszédnek akár az utolsó négysoros versszakát megjegyezné, majd másoknak is részletesen elmagyarázná és megvilágítaná. S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert ebből származik a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágaták felülmúlhatatlan, teljes és végleges megvilágosodása; ebből származnak a buddhák, a magasztosak.

S hogy miért? Azért, Szubhúti, mert az úgynevezett buddhaságot nem-buddhaságnak nevezte a Tathágata. Ezért nevezik azt buddhaságnak.

5. Lemondás a gyakorlás eredményeiről

 – Mit gondolsz, Szubhúti, felmerül-e abban, aki a folyamba került: „Elértem a folyamba kerülés gyümölcsét”?

– Nem, Magasztos! S hogy miért nem? Mert semmibe sem került bele; ezért hívják folyamba-kerültnek. Egyetlen látható formába sem került bele; egyetlen hallható, szagolható, ízlelhető, tapintható vagy elgondolható tárgyba sem került bele, ezért hívják folyamba-kerültnek. Ó Magasztos! Ha felmerülne abban, aki a folyamba került: „Én elértem a folyamba kerülés gyümölcsét,” azzal egyben saját magát, lény-mivoltát, életét és személyiségét ragadná meg.

– Mit gondolsz, Szubhúti; felmerül-e abban, aki egyszer még visszatér: „Elértem a még egyszeri visszatérés gyümölcsét "?

– Nem, Magasztos! S hogy miért nem? Mert nincs olyan, hogy a még egyszeri visszatérés elérése. Ezért hívják még egyszer visszatérőnek.

– Mit gondolsz, Szubhúti; felmerül-e abban, aki már nem tér vissza többé: „Elértem a vissza nem térés

gyümölcsét”?

– Nem, Magasztos! S hogy miért nem? Mert nincs olyan, hogy a vissza nem térés elérése. Ezért hívják vissza nem térőnek.

– Mit gondolsz Szubhúti, felmerül-e a megszabadult arhatban, hogy elérte az arhatságot?

– Nem, Magasztos! S hogy miért nem? Azért, mert nincs olyan, hogy „arhat”; ezért nevezik arhatnak. Ó

Magasztos! Ha felmerülne az arhatban, hogy elérte az arhatságot, azzal egyben saját magát, lény-mivoltát, életét és személyiségét ragadná meg. Engem, ó Magasztos, a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágata a legkiválóbbnak nevezett azok közül, akik viszály nélkül élnek. Noha én, ó Magasztos, vágytalan arhat vagyok, mégsem merül föl bennem: „Én vágytalan arhat vagyok." Ha felmerült volna bennem, hogy én elértem az arhatságot, a Tathágata nem jelentette volna ki rólam: „A kiváló Szubhúti a legkiválóbb azok közül, akik viszály nélkül élnek.” Tudniillik a viszály nélkül élőt éppen azért nevezik viszály nélkül élőnek, mert semmibe sem éli bele magát.

 6. A világban megjelenő Buddha tisztelete

 – Mit gondolsz, Szubhúti, tanult-e valamit a Tathágata Dípamkarától, a teljesen megszabadult és megvilágosult Buddhától?

– Nem, Magasztos. A Tathágata semmit se tanult Dípamkarától, a teljesen megszabadult és megvilágosult

Buddhától.

 7. Törekvés „tiszta földek” létrehozására

 Ekképp szólott a Magasztos:

– Szubhúti! Amelyik tökélyharcos azt mondja, „tiszta világokat hozok létre”, az nem mond igazat. Hogy miért nem? Mert a tiszta világokat oszthatatlan nem-világoknak mondotta a Tathágata; éppen ezért nevezik azokat tiszta világoknak. Ezért, ó Szubhúti, a nagyra hivatott tökélyharcos erre az elképzelésre nem alapozva ébressze fel magában a tiszta föld létrehozásának gondolatát! Semmire se alapozva keltse fel a gondolatát; egyetlen látható, hallható, szagolható, ízlelhető, tapintható formára vagy elgondolható tárgyra sem alapozva ébressze fel magában a gondolatát!

 8. A lények megérlelése

– Mit gondolsz, Szubhúti, ha lenne egy ember, akinek a teste olyan nagyra nőtt volna, mint a Szuméru, a hegyek ura, annak az embernek nagy önléte lenne?

– Nagy bizony, Magasztos, annak az embernek hatalmas önléte lenne! És hogy miért? Az önlétet,Magasztos,

nemlétnek mondotta a Tathágata; ezért nevezik önlétnek. Nem lét az, Magasztos, nem is nemlét; ezért nevezik önlétnek.

 9. A külső szövegekhez való ragaszkodás felszámolása

 Ekképp szólott a Magasztos: – Mit gondolsz, Szubhúti, ha ugyanannyi Gangesz-folyam lenne, mint a homokszem a Gangesz medrében,

azokban a medrekben sok homokszemcse lenne?

– Ha olyan sok Gangesz-folyam lenne, hát még azok medreiben milyen sok lenne a szemcse!

– Mit gondolsz, Szubhúti, ha egy férfi vagy nő ugyanannyi világrendszert ajándékozna hétféle kinccsel megtöltve a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatáknak, mint az említett Gangesz-medrekben a homokszemcse, azzal nagy érdemhalmot szerezne?

– Bizony, ó Magasztos, bizony, ó Szugata, az a férfi vagy nő mérhetetlenül nagy érdemhalmot szerezne!

– Ám annál a férfinál vagy nőnél, aki ezt a rengeteg világrendszert hétféle kinccsel megtöltve a teljesen

megszabadult és megvilágosult Tathágatáknak ajándékozná, még hatalmasabb, még mérhetetlenebb,

felbecsülhetetlenül nagyobb érdemhalmot szerezne az a nemes ifjú vagy leány, aki ennek a tanítóbeszédnek akár az utolsó négysorosát megjegyezné, majd másoknak is elmagyarázná és megvilágítaná.

Továbbá, Szubhúti: ott, ahol e tanítóbeszédnek akár az utolsó négysorosa elhangzik és meghallgatásra lel, az a vidék valóságos szentélye lesz az egész isteni, emberi, titáni világnak; azoknak pedig, akik ezt a szöveget teljes egészében megjegyzik, ismételgetik, elmélkednek rajta, és végül másoknak is részletesen elmagyarázzák, a lehető legnagyobb csodában lesz részük. Azon a vidéken, Szubhúti, vagy a Tanító, vagy egy hozzá hasonló bölcs mester fog megjelenni.

Erre a tiszteletreméltó Szubhúti a következő kérdést intézte a Magasztoshoz:

– Ó Magasztos, mi a címe ennek a tanítóbeszédnek? Hogyan jegyezzem meg?

– E tanítóbeszédnek „Önfelülmúló megismerés” a neve; így jegyezd meg! S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert amit a Tathágata önfelülmúló megismerésnek mondott, nem önfelülmúlónak nevezte azt a Tathágata; ezért nevezik önfelülmúló megismerésnek. Mit gondolsz, Szubhúti, mondott egyáltalán bármit is a Tathágata?

– Nem, Magasztos, a Tathágata nem mondott semmit.

10. A materialista létszemlélet lerombolása

 – Mit gondolsz, Szubhúti: sok porszem van ebben a milliárdos világrendszerben?

– Sok bizony, ó Magasztos; sok, ó Szugata! S hogy miért? Azért, Magasztos, mert amit a Tathágata porszemnek nevezett, nem-szemnek nevezte azt a Tathágata. Ezért nevezik porszemnek. Amit pedig világrendszernek nevezett, nem-rendszernek nevezte azt a Tathágata; ezért hívják világrendszernek.

 11. A Tathágata tisztelete és szolgálata

 – Mit gondolsz, Szubhúti, a nagy ember harminckét ismertetőjegyéről fel lehet ismerni a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatát?

– Nem lehet, ó Magasztos. S hogy miért nem? Azért, ó Magasztos, mert amiket a Tathágata a nagy ember

harminckét ismertetőjegyének nevezett, nem-ismertetőjegyeknek nevezte azokat a Tathágata. Ezért hívják azokat a nagy ember harminckét ismertetőjegyének.

 12. Az önös szokások elhagyása

 Ekképp szólott a Magasztos:

– Továbbá, ó Szubhúti, annál a férfinál vagy nőnél, aki nap mint nap feláldozná önmagát annyiszor, ahány

homokszem van a Gangesz medrében, méghozzá annyi világkorszakon keresztül, ahány homokszem van a

Gangesz medrében, sokkal hatalmasabb, mérhetetlenebb, felbecsülhetetlenül nagyobb érdemhalmot szerezne az, aki ennek a tanítóbeszédnek akár az utolsó négysoros versét felfogva, azt másoknak is elmagyarázná és megvilágítaná.

Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti a Dharmától meghatódva, sírva fakadt, majd könnyeit törölgetve így szólt a Magasztoshoz:

– Csodálatos, ó Magasztos; csodálatos, ó Szugata, hogy a Tathágata elmondta ezt a tanítóbeszédet azok számára, akik felszálltak a legkiválóbb, legnagyszerűbb kocsira, amitől felébredt bennem a tudás. Ilyen tanítóbeszédet még sohasem hallottam! A lehető legnagyobb csodában lesz részük, ó Magasztos, azoknak a tökélyharcosoknak, akikben egy ilyen tanítás hallatán helyes elképzelés alakul ki! S hogy miért? Azért, Magasztos, mert a helyes elképzelés nem helyes elképzelés. Ezért mondta a Magasztos: „a helyes elképzelés – helyes elképzelés.”

Nekem, Magasztos, nem nehéz megértenem és elhinnem azt, ami ebben a tanítóbeszédben elhangzik, de azoknak a lényeknek, akik majd a végső időkben, az utolsó ötszáz évben, az igaz Dharma megsemmisülésének idején meghallják, megjegyzik, mondogatják, megértik, és másoknak is részletesen elmagyarázzák ezt a tanítóbeszédet, a lehető legnagyobb csodában lesz részük. Bennük, ó Magasztos, önmaguk képzete nem merül fel; sem a lénységük, sem az életük, sem a személyiségük képzete nem merül fel. S hogy miért? Azért, Magasztos, mert e képzetek egyike sem képzet. S hogy miért? Mert a magasztos buddhák minden képzettől megszabadultak.

Erre a Magasztos ekképp szólott a tiszteletreméltó Szubhútihoz:

– Úgy van, Szubhúti, úgy bizony! A lehető legnagyobb csodában lesz részük azoknak a lényeknek, akik nem

rettennek, nem ijednek, nem rémülnek meg attól, ami ebben a tanítóbeszédben elhangzik! S hogy miért? Mert a Tathágata által tanított végső önfelülmúlót végtelen sok magasztos buddha tanította; ezért hívják végső önfelülmúlónak.

13. A szenvedés elviselése

 – Továbbá, Szubhúti, a Tathágata önfelülmúló tűrése nem tökéletesség. S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert amikor egy gonosz király levágta az összes testrészemet, akkor sem támadt fel bennem önmagam, az

egyéniségem, az életem vagy a személyiségem képzete. Nem támadt fel bennem sem képzet, sem nem-képzet. S hogy miért nem? Azért, ó Szubhúti, mert ha akkor feltámadt volna bennem önmagam képzete, ugyanakkor feltámadt volna bennem a bosszú gondolata is. Ha feltámadt volna bennem az egyéniségem, az életem vagy a személyiségem képzete, ugyanakkor feltámadt volna a bosszú gondolata is. Határozottan emlékszem, Szubhúti, hogy amíg ötszáz életen át Béketűrést Hirdető remetének születtem, egyszer sem támadt fel bennem sem önmagam, sem az egyéniségem, sem az életem, sem a személyiségem képzete.

Ezért hát, Szúbhúti, a nagyra hivatott tökélyharcos minden elképzeléstől megszabadulva ébressze fel magában a felülmúlhatatlan, teljes megvilágosodás gondolatát! Egyetlen látható, hallható, szagolható, ízlelhető, tapintható vagy elgondolható tárgyra sem alapozva ébressze fel magában a gondolatát; a semmire sem alapozva ébressze fel magában e gondolatot; semmire sem alapozva ébressze fel magában e gondolatot! S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert az alapozás semmire sem alapozás. Ezért mondta a Tathágata: „A tökélyharcos semmire sem alapozva adakozzon; egyetlen látható, hallható, szagolható, ízlelhető, tapintható vagy elgondolható tárgyra sem alapozva adakozzon!"

Ilyen áldozati felajánlást tegyen a tökélyharcos, Szubhúti, az összes lény érdekében! S hogy miért? Mert a lények képzete nem képzet, akiket pedig a Tathágata összes lénynek nevezett, nem lények. S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert a Tathágata a valóságnak megfelelően szól, igazat szól, azt mondja, ami van; a Tathágata soha nem hazudik.

Ám az a valami, amit a Tathágata felismert és tanított, sem nem igaz, sem nem hamis. Vegyünk egy példát! Az a tökélyharcos, aki áldozati felajánlás közben ragaszkodik az elképzeléseihez, olyan, mint aki a sötétben

tapogatózik, és semmit se lát. Ám az a tökélyharcos, aki nem ragaszkodik az elképzeléseihez, olyan, mint aki a reggeli nap felkeltével világosan meglátja a dolgokat.

 14. Elszakadás a meditációs élményekhez való kötődéstől

 Továbbá, Szubhúti, azokról a nemes ifjakról és leányokról, akik ezt a tanítóbeszédet meghallják, megjegyzik, ismételgetik, megértik, és másoknak is töviről-hegyire elmagyarázzák, a Tathágata tudomást szerez; azokat a Tathágata meglátja a buddha-szemével, őket a Tathágata megismeri. Azok a lények, Szubhúti, valamennyien felmérhetetlen, felbecsülhetetlen nagyságú érdemhalmot szereznek.

Továbbá Szubhúti, annál a férfinál vagy nőnél, aki minden reggel feláldozná önmagát annyiszor, ahány

homokszem van a Gangesz medrében, majd minden délben és este is feláldozná önmagát ugyanannyiszor, és

ugyanilyen rendszerességgel sok százezer-millió-milliárd világkorszakon át sokszorosan feláldozná önmagát, sokkal hatalmasabb, felmérhetetlenül, felbecsülhetetlenül nagyobb érdemhalmot szerezne az, aki nem felejti el ezt a tanítóbeszédet, miután meghallotta. Hát még az, aki írásba foglalja, felfogja, megjegyzi, ismételgeti, megérti, és másoknak is töviről-hegyire elmagyarázza!

Ez a tanítóbeszéd, ó Szubhúti, elgondolhatatlan és semmihez sem fogható! Ezt a tanítóbeszédet azok kedvéért nyilatkoztatta ki a Tathágata, akik a legkiválóbb, legnagyszerűbb kocsira szálltak fel. Akik ezt a tanítóbeszédet felfogják, megjegyzik, megőrzik, megértik, és másoknak is töviről-hegyire elmagyarázzák, azokról a Tathágata tudomást szerez, azokat a Tathágata meglátja. Mindama lényeknek mérhetetlen érdemhalomban lesz részük; elgondolhatatlan, hasonlíthatatlan, felbecsülhetetlen érdemhalomban lesz részük. Egytől egyig az én megvilágosodásom terhét veszik a vállukra. És hogy miért? Azért, Szubhúti, mert ezt a tanítóbeszédet nem hallhatják meg azok, akik a kis kocsiban hisznek, sem azok, akik önmagukra, az egyéniségükre, az életükre vagy a személyiségükre vannak tekintettel. Ők ezt a tanítóbeszédet nem képesek meghallani, megjegyezni, mondogatni és megérteni, mert ez nem nekik való.

Az a hely, Szubhúti, ahol ez a tanítás elhangzik, méltó lesz az egész világ tiszteletére. Valóságos szentély lesz az a vidék, ahová az emberek, az istenek és a titánok elzarándokolnak, hogy tiszteletüket tegyék.

Ám azoknak a nemes ifjaknak és leányoknak, Szubhúti, akik ezeket a tanításokat felfogják, megjegyzik,

hangoztatják, megértik, megszívlelik, és másoknak is alaposan elmagyarázzák, sok-sok megaláztatásban lehet részük. Hogy miért? Azért, Szubhúti, mert e megaláztatásokkal még ebben az életükben levezeklik a korábbi születéseik során elkövetett, végzetes kimenetelű gonosztetteiket, és elérik a Buddha megvilágosodását.

Tisztán emlékszem, Szubhúti, hogy a múltban, e számtalan világkorszakot megelőző számtalan világkorszakban, már Dípamkaránál, a teljesen megszabadult és megvilágosult Tathágatánál is sokkal korábban, nyolvannégyezer-millió-milliárd buddhát tiszteltem meg szolgálataimmal, és soha nem okoztam nekik csalódást. Ám ha az ebből származó érdemhalmot összevetjük azokéval, akik majd az idők végezetén, az utolsó ötszáz évben, az igaz Dharma megsemmisülésének idején ezeket a tanításokat meghallják, megjegyzik, ismételgetik, megértik, és másoknak is részletesen elmagyarázzák, akkor az előbbi érdemhalom az utóbbinak a századrészét, ezredrészét, sőt százezred részét sem teszi ki. Az ugyanis sem számmal, sem aránnyal, sem becsléssel, sem méréssel, sem hasonlattal nem érzékeltethető.

Ha elárulnám, Szubhúti, hogy azok a nemes ifjak és leányok mekkora érdemhalmot szereznek, minden lény

meghibbanna és megzavarodna. Mivel ez a tanítóbeszéd elgondolhatatlan, ilyen elgondolhatatlan a gyümölcse is.

15. Elszakadás az én gondolatától a valóság felismerésekor

 Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:

– Ó Magasztos! Aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, hogyan állja meg a helyét, hogyan gyakoroljon, hogyan tartsa féken a gondolatait?

Erre így szólt a Magasztos:

– Szubhúti! Aki a tökélyharcosok kocsijára felszáll, a következő gondolatot ébressze fel magában: „Juttassam a maradéktalan nirvána tartományába az összes élőlényt! Ám miután a lényeket nirvánába juttattam, egyetlen lény sem lesz, aki nirvánába tért. S hogy miért? Azért, ó Szubhúti, mert ha a tökélyharcosban felmerül az élőlény képzete, nem érdemli meg a tökélyharcos nevet, s nem nevezhető tökélyharcosnak az, akiben akár az élet, akár a személyiség képzete felmerül. S hogy miért nem? Mert senki sincs, ó Szubhúti, aki felszálljon a tökélyharcosok kocsijára.

 16. Személyes utasítás keresése

 – Mit gondolsz, Szubhúti? Megtudott-e valamit a Tathágata Dípamkara Buddhától a felülmúlhatatlan, végső

megvilágosodásról?

Erre a tiszteletreméltó Szubhúti így válaszolt:

– Ha jól értem a Magasztos szavait, a Tathágata nem tudott meg semmit a felülmúlhatatlan megvilágosodásról Dípamkarától, a teljesen megszabadult és megvilágosult Bu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.